A TAMF A DATA-EDIH 1.0 PORJEKTBEN

 

A Data-EDIH 1.0 projekt kiemelt célja volt, hogy támogassa a hazai egészségügyi és egyéb intézmények digitális transzformációját, különös tekintettel az adat-vezérelt működés, a mesterséges intelligencia alapú megoldások és a korszerű digitális technológiák gyakorlati alkalmazására. A projekt a vállalkozások és közintézmények digitális érettségének növelését, valamint az innovatív technológiák szélesebb körű elterjesztését szolgálta képzések, tanácsadások és pilot szolgáltatások révén. 

A projektben résztvevő konzorciumi partnerek összehangolt szolgáltatási portfóliót alakítottak ki, amely a digitalizációs lehetőségek széles spektrumát mutatta be az intézmények számára. A különböző szakmai partnerek képzések, workshopok és tanácsadási szolgáltatások keretében segítették az intézményeket abban, hogy felkészüljenek az adat-vezérelt és digitálisan támogatott működésre. 

A projekt egyik kiemelt fókuszterülete az egészségügyi betegellátó intézmények támogatása volt. A szolgáltatások célcsoportját elsősorban az egészségügyi intézmények menedzsmentje, az orvosok, valamint a kutatók jelentették.  

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) szolgáltatásai középpontjában az adat-vezérelt döntéstámogatás állt. A PTE TAMF szakemberei olyan megoldásokat és tanácsadási lehetőségeket kínáltak, amelyek intézményvezetői szinten és a klinikai-kutatási területen egyaránt támogatták az adatalapú működést és döntéshozatalt. 

Az egészségügyi intézmények menedzsmentje számára különösen fontos előnyként került megfogalmazásra, hogy az adat-vezérelt technológiák segítségével: 

  • pontosabb képet kaphatnak az intézményi működés hatékonyságáról,

  • támogatható az erőforrás-tervezés és a kapacitásmenedzsment,

  • javítható a betegutak szervezése,

  • valamint megalapozottabb stratégiai és gazdasági döntéseket hozhatók. 


A PTE TAMF szakemberei emellett bemutatták az adatalapú egészségügyi technológiák egészséggazdaságtani értékelési lehetőségeit is a kórházvezetések számára. Ez hozzájárult ahhoz, hogy az intézmények jobban megértsék az innovatív digitális egészségügyi megoldások költséghatékonysági, fenntarthatósági és szervezeti előnyeit. 

Az orvosok és kutatók számára a projekt szintén jelentős támogatást nyújtott. A PTE szakértői többek között: 

  • az egészségügyi intézmények által gyűjtött adatok elérhetőségének vizsgálatában,  

  • az adatok másodlagos hasznosításának lehetőségeiben,  

  • a hazai és nemzetközi egészségügyi adatbázisok és kutatási hálózatok bemutatásában,  

  • valamint az adatalapú kutatási és klinikai döntéstámogatási lehetőségek feltérképezésében nyújtottak tanácsadási szolgáltatásokat.  

A szolgáltatások hozzájárultak ahhoz, hogy a klinikai és kutatási szereplők hatékonyabban használják fel a rendelkezésre álló egészségügyi adatvagyont, támogassák a tudományos együttműködéseket, valamint elősegítsék az innovatív kutatási és betegellátási megoldások kialakítását. 

A projekt keretében a PTE bemutatta a saját rendszerében kialakított standardizált adatbetöltési és adattárolási eljárásokat, továbbá az ezekre épülő, többcélú adathasznosítást biztosító egészségügyi adatplatform-technológia országos szintű alkalmazási lehetőségeit. Ez különösen fontos lépést jelenthet az interoperábilis, egységes adatkezelési és adatfelhasználási gyakorlatok elterjesztése felé az egészségügyi szektorban. 

Összességében a projekt jelentős szerepet játszott abban, hogy az egészségügyi intézmények, vezetők, orvosok és kutatók átfogó képet kapjanak a digitális transzformáció és az adat-vezérelt egészségügy gyakorlati lehetőségeiről. A konzorciumi partnerek közös szolgáltatásai révén az intézmények olyan tudáshoz és gyakorlati támogatáshoz jutottak, amelyek hosszú távon hozzájárulhatnak a hatékonyabb, innovatívabb és fenntarthatóbb egészségügyi működéshez. 

Időszak
-